728 x 90

Transylvanian Steak & BBQ Fest Marosvásárhelyen

Transylvanian Steak & BBQ Fest Marosvásárhelyen

Nemzetközi BBQ és steakversenyek érkeznek Maros megyébe május 10-11-én.

Május 10-11-én Marosvásárhely ad otthont egy különleges gasztronómiai eseménynek, a Transylvanian Steak & BBQ Festnek, amelynek részeként először rendezik meg Maros megyében a világ egyik legismertebb steak- és BBQ-versenyeit, az SCA Double Steak és a KCBS Master Series BBQ versenyeket.

Lengyel Szabolcs, Románia legeredményesebb BBQ pitmastere és a Food’Venture csapat vezetője már január elején bejelentette, hogy az idei év számos újdonságot tartogat. Ezek közül kiemelkedik az SCA versenysorozat elindítása, amely premierként érkezik Romániába. Elmondható, hogy az év legfontosabb eseménye lesz a Transylvanian Steak & BBQ Fest, amelyet májusban rendeznek meg Marosvásárhelyen.

A Transylvanian Steak & BBQ Fest ötletét a Visit Maros karolta fel, és közös szervezésben valósul meg az, hogy Marosvásárhelyre hozzanak egy különleges gasztronómiai élményt. A rendezvény célja, hogy népszerűsítse a steak- és BBQ-kultúrát, valamint felejthetetlen pillanatokat szerezzen mind a versenyzőknek, mind a látogatóknak.

Az esemény nemcsak a versenyzőknek kínál izgalmas kihívásokat, hanem a látogatók számára is felejthetetlen élményeket ígér. A fesztivál célja, hogy közelebb hozza a steak- és BBQ-kultúrát a nagyközönséghez, változatos programokkal minden korosztály számára. A gasztronómiai bemutatók, ínycsiklandó kóstolók, élőzenei koncertek és tematikus vásár garantálják, hogy senki sem távozik üres élményekkel.

Ne hagyjátok ki ezt az egyedülálló gasztronómiai fesztivált!