Korondra látogatott az Unitárius Egyház püspöke. A megmaradás záloga az egyházakkal való együttgondolkodás és együttműködés.
Március 9-10. között zajlik az Unitárius Egyház Püspöki Vizitációja a korondi gyülekezetben. E jeles alkalom rendhagyónak számít, nagy öröm a község unitárius hívei számára, hogy együtt fogadhatták a püspök urat és küldöttségét.

Legutóbb az 1980-as években volt püspöki vizitáció Korondon. A delegációt lovasok és lovashintó várta, a Lovastúrák Korondon és környékén vezetőjének közreműködésével.


A lovas felvonulást követően Demeter Erika és Lázár Levente helyi lelkész házaspár, Katona Mihály polgármester és Ravasz Ferenc alpolgármester, valamit az Egyházközség hívei szeretettel fogadák a püspök urat és a küldötteket a papilak udvarán, a templom kertjében, ahol köszöntő beszédek hangoztak el, majd a jelenlevők egy rövid ünnepi Istentiszteleten vettek részt, melyen Kovács István püspök hirdette Isten igéjét.







A Magyar Unitárius Egyház Főtanácsa és Zsinata 2021. július 9-én, illetve 10-én ülésezett, ahol a 2021–2027 közötti megbízatási időszakra megválasztotta egyházi főtisztségviselőit, köztük az egyház 32. püspökét, Kovács István sepsiszentgyörgyi lelkészt.




A delegáció a községköpontban, a polgármesteri hivatalnál is latogatást tett. Egyetértettek abban, hogy a megmaradás záloga az egyházakkal való együttgondolkodás és együttműködés.
Fényképek: Korond-Községi-Infók