Pályamunkákból nyílt kiállítás Székelyudvarhelyen, amelyet március 24-ig lehet látogatni
A Tomcsa Sándor Színház januárban pályázatot hirdetett Székely Csaba 10 című drámájának (r.: Rusznyák Gábor) bemutatója apropóján a tízparancsolat témakörében. Az elmúlt hetekben számos művészeti alkotás érkezett a színházhoz. Március 7-én, a produkció premierjének napján ezeket a pályamunkákat kiállították a színház előcsarnokában, ahol számtalan néző tekintheti meg.



Kategóriánként egy-egy személyt díjaztak ajándékcsomaggal a kiállítás megnyitóján. Az irodalom kategóriában Hompoth Marcsit és Jakab Krisztinát. A képzőművészet kategóriában Józsa Ildikót és Máthé Gyopár-Bíborkát, valamint Moravszki Ágnest. A fotó, videó kategóriában pedig Lukács Nóra-Zsófia, Sükösd György és Tamás Kinga kapott elismerést.

A pályázatra a korondi Józsa Ildikó egy kisplasztikával, egy körülbelül 30 centis agyag szoborral jelentkezett.

„Tetszett a téma, és rég állítottam magam kihívás elé, szóval nem is volt kérdés, rögtön igent mondtam magamban, amint megláttam a pályázat kiírását. (Igen, próbáljuk meg gondoltam). Aztán egy időre félre tettem az ötletem, s majd csak sebtiben utolsó hét előtt fogtam neki elkészíteni a pályamunkát. Olyan kevés időm volt már rá, hogy egyszerűen csak azt gondoltam lesz, ami lesz „csináljuk” végig, utolsó előtti nap még a kemencében égett és nem tudtam, hogy mi lesz a sorsa. Akik ismerik az agyag tulajdonságait tudják, hogy nagy reckírrel készült, hiszen kiszáradni nem igazán volt ideje. Nagy izgalmak közepette, mikor kiégett nagyon szomorú voltam, mert nem úgy láttam viszont, ahogy beraktam. Ám ekkor hasított belém a Gondviselés szava. Ugyanis, amit én koncepcióban egybe, domborműbe terveztem, végül szobor formájában öltött formát, legnagyobb megdöbbenésemre. Úgymondd szét akart törni a forma, ezzel azt sugallva nekem, hogy a 10 parancsolattól eltávolodott az ember, elszakította „láncait”, ami először az embert a mélybe zuhanás előtt megtartó szimbólumként került a szoborra. Ám így utólag mégis azt üzeni, hogy az ember elindult az ismeretlenbe magányosan. Bár az emberben még fel-fel tűnik a szín által a parancsolatok nyoma, de kérdés, hogy erre figyel e majd az útja során. Az, hogy díjjazták a munkám nagy örömmel tölt el, mert úgy érzem átment az üzenet, megérezett valamit a zsűri abból, amit üzenni akartam a jelen kor szemlélődő embereinek. És így lényegében elég sok emberhez eljuthat a felhívásom, hogy vigyázzunk az úton magunkra.” – mondta el újságunknak a fiatal alkotó.
Az alkotásokat március 24-ig lehet megtekinteni a Tomcsa Sándor Színház előcsarnokában.