Tehetségek csillantak meg, gyomrok fordultak fel, szépségek versenyeztek – így telt a szerda a Diáknapokkal.
Az első két nap után továbbra is ezerrel pörögnek a programok az udvarhelyi diákok számára, szerdán talán az eddigi legélménydúsabb napot zárhattuk.



A délután folyamán számos programon mérettettek meg a fiatalok: az Udvarhely, szeretlek! keretein belül megcsillogtathatták tudásuk városunkról, ez alatt mások a Székelyudvarhelyi Egyetemi Központ rendhagyó tanóráin gazdagodhattak új ismeretekkel. Míg egyesek mentálisan töltődtek fel, a csapatok egy-egy képviselője gyomortájékon tapasztalt meg hasonló teljességérzetet: az evő-ivó bajnokság változatos menüsora egyeseknek túl soknak is bizonyult. A szombati sportnapot megelőlegezve pedig páran e-sport képességeiket mutatták be a több fordulós vetélkedőkön.
Kisebb szünet után kezdetét vette a sokak kedvenceként ismert Got talent-est, mely a Siculus Ifjúsági Ház nagytermében került megrendezésre. Első körben tehetségeiket mutathatták be a csapatok, produkcióik között szerepelt tánc, ének, színjátszás és még szinkronúszás is. A második kör szintén kreativitást követelt: a csoportok feladata a saját acapella számuk színpadra vivése volt, melyben semmi külső eszközre nem hagyatkozhattak, csakis a saját hangjukra. Az estet megkoronázta a férfi-női szépségverseny, ahol a hangsúly az eleganciára helyeződött. A hangulat makulátlan volt, a diáknemzet ismét felejthetetlen élményekkel gazdagodott, és lankadatlan lelkesedéssel néznek elébe a hét második felének.
Biró Boglárka, a magICONS diákcsapat tagja





