Chiyo Hagiwara japán zongoraművész és harangjátékos különleges koncertet adott Szovátán, ahol a közönség minden elhangzott darab után tapsolt, és végül vastapssal jutalmazta a művésznőt.
November 15-én, pénteken este 18 órától a Domokos Kázmér Művelődési Házban különleges koncertet adott Chiyo Hagiwara japán zongoraművész és harangjátékos. A Szférák zenéje című műsorban Hagiwara legújabb projektjét, a Senzonsho-t is bemutatta, amely a japán harangok varázslatos hangzását ötvözi különböző hangszerekkel. A művésznő egyedülálló módon ötvözte a japán harangok varázslatos hangját a klasszikus zongoraművekkel, felejthetetlen élményt nyújtva a közönségnek.

Az esemény különlegessége az volt, hogy Chiyo Hagiwara Carl Filtsch, az erdélyi származású zeneszerző műveit is bemutatta.

A koncert megnyitóján Dr. Orosz Pál József, a zene- és tudományok doktora köszöntötte a jelenlévőket, méltatva Chiyo Hagiwara munkásságát és művészetét. Köszönetet mondott Szováta Város Önkormányzatának, a Bernády Közművelődési Egyletnek, valamint Kiss Jánosnak, akik támogatták és lehetővé tették a koncert megvalósulását.

A koncert műsora a következő műveket tartalmazta:
Fryderyk Chopin: Esz Dúr Nocturne
Chopin: Fantaisie-impromptu, cisz moll
Carl Filtsch: Desz Dúr Nocturne
Carl Filtsch: Búcsú Velencétől
Filtschről: erdélyi szász, Bánffy Habsburg-gubernátor jóvoltából lett Liszt tanítványa. Hihetetlen tehetsége nagy karrierre predesztinálta. Később Chopin tanítványa lett, és annak hatása alatt nagyszerű darabokat komponált. Ezek most kerülnek európai (és nemcsak) színpadokra. Heveny tüdőbaj következtében 16 éves korában elhunyt. Hagiwara a szászsebesi önkormányzattól (a születési helység) kapott kitüntetést a Filtsch-darabok Japánban való népszerűsítéséért.

Chiyo Hagiwara japán zongoraművész, aki Carl Filtsch erdélyi származású zeneszerző műveit népszerűsíti, 2020-ban egy új projektbe kezdett: egyedi koncepció alapján harangokon játszani, amit Senzonsho-nak nevezett el. E harangok varázslatos hangzása csodálatos, gyöngéd, tökéletesen gyönyörű, nem e világból való, éteri. Chiyo Hagiwara zongorára komponál, és a Senzonsho számára is alkot zenét a harangok más hangszerekkel való kombinálásával. Különböző szentélyekben, templomokban és különleges eseményeken lép fel. Első harangokon játszó CD-jét, Senzonsho és Suite Amanoiwato címmel 2021-ben adta ki.Megnyerte az online zeneszerzés verseny Okayama Cup díját (2023), a UK International Music Competition abszolút első díját (2023), az International Classical Music Stars Competition Hagyományos zene kategóriájának első díját (2024), a 4th Lugano International Music Competition Ütőhangszer kategóriájának első díját (2024), és a BACH Nemzetközi Zenei Verseny Hagyományos Zene Kategóriájában első lett.
A művésznő a japán harangok varázslatos hangját is megszólaltatta a Szovátán adott koncerten, amely tökéletesen kiegészítette zongoraelőadását, varázslatos hangulatot teremtve a rendezvényen.

A programban szerepeltek a Kagoshima szentély felszentelési dala, valamint egy sor különleges japán zenemű, mint a Sea Bream Car (Tengeri aranyhal-fogat) és a Medicine Buddha (A gyógyító Buddha). A koncertet klasszikus zongoradarabok, köztük Csajkovszkij Diótörő című balettjének részletei is színesítették.

A közönség minden elhangzott darab után tapsolt, és végül vastapssal jutalmazta a művésznőt.