Tájházat avattak Szovátán
- BELFÖLD, KULTÚRA, SZÉKELYSÉG
- 2024.10.13.

Két napra megtelt élettel és jókedvvel a Nyárádmagyarósi Sportbázis: hétvégén került sor a Nyárádmagyarósi Községi Napokra, amely színes programkínálattal várta a helyieket és a környékbelieket.

Egy év előkészület, tizenhét koncert és Bach halhatatlan muzsikája – július 6. és 13. között újra régizene tölti be Csíkszeredát.

Bocskay Vince „Visszatekintő” című kiállítása augusztus 8-ig várja a látogatókat.

Aki teljes székely népviseletben érkezik július 4-én vagy 5-én a Csíki Székely Múzeumba, az ingyenesen tekintheti meg a kiállításokat a hagyományőrzés jegyében.

Szováta adott otthont a XIV. „Dunán innen, Tiszán túl” ifjúsági népművészeti tehetségkutató erdélyi előválogatójának, ahol több mint 300 fiatal mutatta meg tudását. A helyi Tücsökraj Népi Zenekar nyárádmenti összeállítással készült, és továbbjutott a miskolci döntőbe.

Tizennegyedik alkalommal rendezték meg a Székely Majálist Makfalván május 10-én, szombaton. Az eseményen idén is nagy tömeg vonult fel, hogy részt vegyen a rendezvényen.

Egyedi, kézzel készített nemzeti viseletes porcelánbabák kiállítása várja az érdeklődőket a marosvásárhelyi Várban.

Kibéden méltóságteljes ünnepség keretében emlékeztek meg az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hőseiről, akik életüket áldozták a nemzet szabadságáért.

Marosvásárhelyen immár tizenegyedik alkalommal adták át a Könyv és Gyertya díjakat, amelyekkel azokat a Maros megyei személyeket ismerték el, akik kiemelkedő munkájukkal hozzájárulnak a magyar közösség megőrzéséhez és megerősítéséhez.

Székelyudvarhely méltóságteljes ünnepséggel emlékezett meg március 15-éről.